Így verhet át a duguláselhárító – avagy mitől olcsó, vagy drága, és ki a szakember

A duguláselhárítás egy különleges szakma. Olyan munkát végzünk, amelyre senki sem vágyik. Ahogy mondani szoktuk:

„MINKET NEM ZAVAR A MUNKA, BÁRMILYEN BÜDÖS IS, ÉS TUDJUK SZ** EZ A MELÓ, DE VAN ENNÉL SZ**ABB IS!”

Mégis, ki adna karácsonyra ajándékba „duguláselhárítást”, szaténszalaggal átkötve?

A megrendelőink csak akkor, arra a néhány órára vágynak a szolgáltatásra, amikor épp bajban vannak. Ilyenkor a legelső ajánlatot fogják elfogadni, vagy a legolcsóbbat.

Korábban már megénekeltük, hogy a legtöbb ügyfél számára mennyire vonzó a „Duguláselhárítás 2999 Ft-tól” elnevezésű szolgáltatás. Sok ember elhiszi, hogy neki épp csak egy icipici duguláselhárításra van szüksége. Nem is kell sok, csak annyi, hogy azt a peremig kavargó barnamedvét le lehessen végre húzni, és jöhessenek a vendégek. Az ugye olcsó lesz?

A keserű tapasztalat sajnos az, hogy ilyenkor a kiérkező kolléga a kiszállásért kéri el (jobb esetben) a nevezett összeget, és utána kezd számolni. A munka ára néha hat számjegyű összegig is tud duzzadni. Itt kerülnek elő az ellenőrizhetetlen bűvészmutatványok , folyóméter-árak és egyéb költségek .

A duguláselhárító is tud trükközni. Kapucnis bűvész krátyával

Az ügyfél szorongatóan kiszolgáltatott helyzetben van a kiérkező szakival szemben, és sajnos vannak kollégák, akik ezzel vastagon (vagy csak vékonyan) vissza is élnek. Éppen ők azok, akiknek pont ezért lehet nagyobb keretük hirdetési díjakra, vagy ki tudnak tűnni az alacsony kiírt áraikkal. A sok kiváló szakembert (hála Istennek, vannak ilyenek rajtunk kívül is) ezért nagyobb eséllyel szorítják hátrébb.

Most hadd osszunk meg néhány új történetet, amivel nemrégiben találkoztunk, és – bár azt reméltük, erről a témáról sikerült mindent megírnunk korábban – nekünk is meglepetést szerzett.

Duguláselhárító trükk #1 – Benne maradt a szerszám…

Egy idős néni pl. úgy hívott ki bennünket, rettegve, hogy az előző kolléga dölyfösen hagyta hátra, miután legombolt róla 200.000Ft-ot, a problémát viszont nem oldotta meg. Az meg hogy lehetséges?

Úgy, hogy a kiváló szaktekintély óvatlanul látott hozzá a munkához, és a csőgörény spirálja beszorult a csőbe. Mikor kiérkeztünk, a szerszám még mindig be volt szorulva. A kolléga felhúzta az orrát, hiszen neki a kiszállási díj sem olcsó, a sok-sok munka amíg próbálta helyrehozni a keletkezett további hibát, és végül a benne maradt több méter spirál és a végén lévő fej, amiért további 100.000Ft-ot számolt fel (!!!), hiszen kár érte őt.

Kókler volna csak azért, mert beszorult a spirál a csőbe? Azt nem mondanám. Bár mi óvatosan állunk a dolgokhoz, velünk is fordult már elő ilyen egy alkalommal. A mi hibánk volt? Nem feltétlenül. Ezek a nyavalyás 90 fokos kanyarok, ráadásul néha egészen közel egymáshoz… de minek mutogassunk másokra? Mindenkinek vannak néha rossz napjai. Nekünk épp akkor volt egy. Küzdöttünk. Megoldottuk.

Ez alkalommal pedig azt kellett eltakarítanunk, amit valaki más hagyott ott. Sajnos 4-5 métert bontanunk is kellett miatta, de így sem közelítettük meg a felét sem annak az összegnek, amit ez az ember a semmiért már elkért. Aztán elszámoltuk az ügyfélnek a reális munkaköltséget.

Eszünkbe sem jutna a saját bénázásunkat, vagy épp a csőben hagyott szerszámot kiszámlázni. Mintha a magánklinikán kiszámláznák a műtét során hasüregben felejtett érfogót… Jól is néznénk ki!

Csak egy apróság már a történetben, hogy ez a szerszám drága, de messze nem kerül annyiba, mint amit ez a csóka felszámolt érte.

Duguláselhárító trükk #2 – Mosogató duguláselhárítás 15.000Ft?

Hú de olcsó! Attilával fel kell kötnünk a gatyát, ha ilyen konkurenciánk van. Igaz?

Hát persze, hogy nem igaz! Kiérkezik a szakember a helyszínre, ahol máris 60-80-ezer Ft-ról beszél. Miért? Mert a kiszállási díj 20.000Ft, és erre jön rá a mosogató bütykölése, valamint a parkolási költség (további 25.000Ft???)

Sajnos ilyen, és ehhez hasonló történetekkel nagyon gyakran találkozunk.

Duguláselhárító trükk #3 – „Hogy képzeli a néni, hogy nem kéri a munkát!!!”

Egyik alkalommal épp azt hallottuk, hogy egy idős néni beleszaladt egy ilyen ajánlatba. Egy érkező fiatalember 80-160ezer forint közötti összeget mondott be. A néni elmondta, hogy sajnos ennyi pénze nincs. Ezért aztán a srác elkérte a jó vastag kiszállási díjat. Később azonban a srác főnöke hívta fel a mit sem sejtő ügyfelet, és agresszív hangon kiosztotta, amiért merészelte kihívni a szakembert, és aztán munkavégzés nélkül elküldeni.

Kiérkeztünk mi is, és munkához láttunk. Ajjaj! Nem könnyű az eset. Nem boldogultunk azokkal az eszközökkel, amik nálunk voltak. A néni menet közben többször eltűnt a szobában, majd megjelent kisírt szemmel. Két ilyen marcona pacák zajos gépekkel… Mennyibe fog ez kerülni?

Sajnos nem boldogultunk, indulnunk kellett, de megígértük, hogy vissza fogunk térni. (Nem jó érzés ez, de nem húzhattuk tovább az időt.) Másnap nála kezdtünk. A raktárból elhoztuk a speciális szerszámot, …. megfelelő eszközzel sikerült a varázslat! Pikk-pakk lefolyt a víz!

Hát igen. Nem volt olcsó a munka. Kétszer szálltunk ki, sokat küzdöttünk, többféle zajos szerszámot vonultattunk fel, amúgy is marcona duguláselhárítók vagyunk. El kellett kérnünk 50 ezer forintot. A néni most már örömében sírt. Így is lehet? Igen. Pontosan ennyit dolgoztunk.

Duguláselhárító trükk #4 – „Angyalok szózata minket is hív…”

Mi történik, ha karácsonykor van wc dugulás? December 24-én, szenteste szálltak ki a nagyra becsült duguláselhárítók. Némi küzdelem után a dugulás megszűnt. Ez bizony nem hátrány, ha az angyalokat várjuk Betlehem mezején. Osztanak, szoroznak, ünnep is van, vastag a cső, nagy a sz… szükség. 186.000 Ft lesz.

Természetesen el tudjuk fogadni, hogy mások drágább áron dolgoznak, mint mi magunk. Ki így, ki úgy. Csupán annyi volt a szépséghibája az alkotásnak, hogy két hónap után újra eldugult. Az ügyfél újra felhívta őket, hogy valami nem stimmel, de azt a választ kapta, hogy a garancia már nem él. Egy újabb kiszállással 130.000 Ft-ért újra meg tudják csinálni a régi kapcsolatra tekintettel. Az ügyfél köszönte, nem kérte.

Mi egy szombati napon érkeztünk. Hétvégén mi is felárral számolunk. Ha halasztható a munka hétfőig, annak jobban örülünk. Végül még kamerával is át kellett vizsgálunk a rendszert. A wc sajnos úgy volt beépítve, hogy a csempe is törik, ha felszedjük. Kerestük a megoldást. Szerencsére az udvar felől volt egy tisztítónyílás (így egyszerűbb a munkafolyamat) , onnan csőgörényeztük a galád dugulást. 3 kemény órán át küzdöttünk.

Akkor most nyaljuk meg a tintaceruzát! Aszongya szombati kiszállás, kettőnknek 3 óra munka, kamerázás… nem lesz olcsó. 60 ezer forintot kértünk. Garanciát is vállaltunk rá! Közületeknél ezt csak maximum 24 óráig tudjuk fenntartani. Magánháznál viszont ez természetes, hiszen ritkábban alakul ki dugulás. Ha egy hónapon belül visszadugul, valószínűleg mi nem voltunk eléggé alaposak.

Duguláselhárító autó és karácsonyi minta

Hogyan dolgozunk mi?

Elkérjük a kiszállási díjat, ami fedezi a kiszállás költségét, és rak egy kis felelősséget az ügyfélre is. Mi sem szeretünk fölöslegesen helyszínre kivonulni.

A parkolás díját is felszámoljuk, hiszen lehet, hogy több órát kell dekkolnunk drága fizetőövezetben. Lehet ez akár 2-3.000Ft is.

Ott a kettőnk munkadíja is. Ez kell ahhoz, hogy szakmai elkötelezettséggel és jókedvűen tudjunk dolgozni.

A gépeink drágák, és a munka során kopnak, karbantartást, cserét igényelnek.

Amiben viszont transzparensek vagyunk, a weboldalunkon található releváns ártáblázat, ahol meg lehet nézni, és hozzávetőlegesen meg lehet becsülni, mennyibe is fog kerülni, ha minket kérnek. Ha elvégeztük a munkát, még mindig lehet egy pici meglepetésfaktor. Ha nagyobb volt a baj, ha bontani kellett, ha extra küzdelmet vállaltunk be, ha hétvégén, vagy éjszaka hívtak, akkor foghat vastagabban a toll. De nem lesznek hátborzongató meglepetések.

A kiszolgáltatottság pedig minket inkább megindít, hiszen más helyzetekben mi is és szeretteink is szoktunk kiszolgáltatottak lenni. Milyen jó akkor egy empatikus orvossal, villanyszerelővel vagy pedagógussal találkozni.

Mit tehet akkor az ügyfél, hogy kétségbeejtő helyzetben ne váljon áldozattá?

A legbölcsebb megoldás, ha biztos helyre lementjük a megfelelő szakember elérhetőségeit még „békeidőben”. Ha a szomszédunk mesél a jó arc kazánszerelőről, a gondos villanyszerelőről, vagy a korrekt áron és tisztán dolgozó duguláselhárítóról, akkor kérjük el a telefonszámot, és azon melegében mentsük el a telefonunkba! Ne a nevét írjuk be, hanem egyetlen szóban a szakmáját:

D u g u l á s e l h á r í t á s

Ennyi. A bajban a telefonból vegyük elő a bevált számokat, ne a neten keresgéljünk, vagy a reklámújságot lapozgassuk !

Ha épp nincs most dugulás a kedves olvasónál, akkor ebben a nyugodt pillanatban merem javasolni, hogy az alábbi gombra kattintva, vagy a QR kódot beolvasva mentsen el bennünket a nehezebb időkre. A névjegyünk fog betöltődni, és ezután mindig kéznél lesz, ha baj van.

Várjuk hívását! Segítők a bajban!